boris johnson

Mégis veszít EU-s milliárdokat Magyarország?

Hétvégi brit sajtójelentés szerint már csaknem összejönne annyi kormánypárti képviselő aláírása, ami a kormányfő eltávolításához szükséges, ez pedig az angol font esését okozta hétfő reggel. Theresa May leváltásával elképzelhető, hogy egy olyan személy kerül a helyére, aki a brit EU-kilépés utántól egy pennyt sem akarna fizetni az EU közös kasszájába, ami azt is jelentheti, hogy mégis veszítene EU-forrásokat Magyarország a most futó 2014-2020-as uniós ciklusban. Ennek esélyét viszont csökkenti, hogy a britek az eddigi szóbeli ígéret szerint a 2019-es és a 2020-as évekre nagyjából 20 milliárd eurót befizetnének, de közben az Európai Parlament elnöke szerint legalább 60 milliárd eurót kellene fizetniük. Antonio Tajani EP-elnök további fontos kijelentéseket is tett mai interjúiban, amelyekről külön cikkünkben írtunk:

Fellélegezhet Magyarország? - 2021 végéig tarthat a Brexit átmeneti periódusa

A brit kormányzó Konzervatív Párt keddi konferenciáján több befolyásos miniszter is amellett érvelt, hogy a 2019. márciusi brit EU-kilépés után 2021 végéig tartson az átmeneti periódus, ami hosszabb, mint a kormányfő-aspiráns Boris Johnson külügyminiszter által lefektetett maximum 2 éves időszak - hívta fel a figyelmet ma reggeli összefoglalójában a Financial Times. Ha valóban 2021 végéig tartana a brit átmeneti időszak, az azt jelentené, hogy az egységes piachoz való hozzáférésért cserébe Nagy-Britannia 2021 végéig várhatóan hozzájárulna az EU közös költségvetéséhez is, így a 2014-2020-as EU-ciklusban nem lenne menetközben költségvetési lyuk és magyar forrásvesztés sem, sőt a várhatóan 2021-től induló újabb EU-ciklus első évére is lenne még brit befizetés.

Megnyugodhatnak az angliai magyarok, szárnyal a font

Miután Orbán Viktor magyar kormányfő szerdán Londonban egyeztetett többek között a kinti magyarok jogainak biztosításáról, ma Prágában nyugtatta meg a Kelet-Közép-Európából származó angliai munkavállalókat a brit külügyminiszter. Boris Johnson azt hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia nagyra értékeli az európai uniós állampolgárok tevékenységét a szigetországban, és jogaikat a jövőben is meg kívánja védeni. Közben pénzügyi értelemben is jó hír érte a kint dolgozókat: a font másfél hónapos csúcsra erősödött a vezető devizákkal szemben, a forint ellenében pedig kéthavi csúcsra (360 körül), így a kint megkeresett pénz forintban újra jelentősen többet ér.

Boris Johnson: Nem számít a bírósági döntés, akkor is lesz Brexit

Nem változik a brit uniós tagság megszüntetésének (Brexit) menetrendje a londoni felsőbíróság azon döntése miatt, hogy a kormány csak a parlament jóváhagyásával indíthatja el az EU-tagság megszűnésének folyamatát - jelentette ki Boris Johnson brit külügyminiszter pénteken Berlinben német kollegájával, Frank-Walter Steinmeierrel folytatott megbeszélése után.

Jól kioktatták a Brexit vezérét a németek és a franciák

A Lisszaboni Szerződés másolatát ajánlotta fel Boris Johnson brit külügyminiszternek a német és a francia pénzügyminiszter. A kioktató jellegű gesztus Johnson szokásosan fésületlen nyilatkozatára volt reakció - de nem biztos, hogy telibe talált.

Nézegess képeket a politikusokról, akik átverték egész Nagy-Britanniát!

A Brexittel kampányoló brit párt, a UKIP elnöke bevallottan csak blöffölt azzal, hogy népszavazást követelt az EU-tagságról. Ő sem gondolta komolyan, hogy megszavazzák a kilépést. Hát így sült el a blöff. Farage a Brüsszellel szembeni ellenszenvből kovácsolt politikai tőkét, de ezzel nem volt egyedül. Boris Johnson, Cameron konzervatív pártján belül lett a Brexit arca. 10 fotón mutatjuk meg, ki az a két Brexit-vezér politikus, akinek a jelek szerint a saját szavazóikkal sikerült kirúgatni Nagy-Britanniát az unióból. A képek magukért beszélnek.

Tovább kavarják a britek: nemet mondott a Brexit-vezér

Újabb fordulatot vett a brit politikai feszültség, hiszen Boris Johnson egykori londoni polgármester csütörtökön bejelentette, hogy nem indul a kormányfői székért folyó versenyben. Ez azért meglepő, mert korábban Johnson volt a Brexit egyik leghangosabb támogatója, a szavazás után pedig sokan őt tartották a legesélyesebbnek a miniszterelnöki posztra.

Nyugtatja a külföldi munkavállalókat a Brexit-vezér

Boris Johnson szerint nem csorbulnak a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogai azután sem, hogy a brit EU-tagságról rendezett népszavazáson a választók többsége a kilépésre voksolt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.